Warhammer Fantasy-wiki
Advertisement

Történelem

Expanzió

A Szakáll Háborúját követően az Öreg Világ két nagy birodalma, az elfek és törpök meggyengülnek. Előbbit teljesen száműzik, csupán egy kis csoportot hagyva hátra, akik az elszigetelt erdei tündék lesznek, utóbbit viszont egy sor természeti katasztrófa pusztítja el. A Worlds Edge Mountains bérceit vulkanikus aktivitás rázza meg, a földrengések és forró láva rengeteg törp települést semmisít, vagy rongál meg, a törpök pedig elhagyják ezeket a területeket.

A Szakáll Háborúja során eleve sok erős és idős törp esett el, így ők nem vehették fel a harcot az újonnan megjelenő veszéllyel. A katasztrófát követően skavenek, goblinok és orkok hadai árasztják el a térséget, elfoglalva egy sor épségben maradt települést. A Worlds Edge alatt húzódó kiterjedt földalatti úthálózat is megsérül, vagy éji goblinok, skavenek és egyéb gonosz lények lakják be.[1]

A tündék és törpök bukásával új fajok kezdenek erő és létszám tekintetében megnőni. Orkok és goblinok rajzanak ki a Worlds Edge Mountains felől olyan átjárókon, amit egykor a törpök őriztek. Ezzel egy időben az északi erdőségekből az emberi törzsek megkezdik vonulásukat nyugatra. Itt emelkedik majd ki Sigmar, aki a Birodalom atyja lesz és számos csatában ütközik meg az orkokkal. Az első Black Fire Pass-i csatában sikerül egy jelentős ork és goblin haderőt legyőzni, ezzel évekre biztonságba helyezve a törp birodalmat.[2]

A Birodalom

A Black Fire Pass hágó megmarad a legfontosabb átkelőnek. A goblin és ork hadak nem egyszer jutnak ezen át és intéznek támadást a megalapult Birodalom ellen.



Régi lore

Goblin sereg.png

A világot benépesítő goblinok mind fekete szívű gonosz lények, akik az oktalan mészárlásnak és kínzásnak élnek. Többnyire földalatti barlangokban és járatokban élnek, hiszen a fény bántja őket, ezért is csak akkor jönnek elő nappal, ha feltétlen szükséges. Eme járatokban biztonságban vannak, hiszen kevesen veszik a bátorságot, hogy csapdába essenek a sötét és koszos goblin fészkekben. Az orkok szintén ezeken területeken élnek és mivel eme zöldbőrűek is agresszívek, így csupán szórakozásból képesek terrorizálni a goblinokat.[3]

A goblinoknak több alfaja is létezik, amelyek ugyanúgy utálják egymást, mint más fajokat, így mikor nincs közös ellenség, egymás ellen harcolnak[4]. Éppen ezért nehéz egy goblin egységet vezetni, néha komplett csaták dőlnek el azon, hogy egy-egy vezető képes-e összetartani egységét. Az elfek, emberek és törpök néha összefognak, hogy purgálásokat hajtsanak végre a goblin területeken. A goblinok szerencséjére elég szapora egy faj, így a nagy veszteségeket is gyorsan kiheverik.[5]

Harcban a goblinok képesek egyes állatokat hátas módjára meglovagolni. A vörös goblinok előszeretettel használnak óriás farkasokat, míg a normál és hobgoblinok a vaddisznókat. Sajátos varázslójuk a sámán.

Alfajok

Történelem

A goblinok, orkok és törpök faja nagyon rég több háborút vívott egymás ellen, ami mai napig tartó kölcsönös utálatot eredményez.[6]Ezek során kezdik el a goblinok félni, de tisztelni is a törpöket.

A goblinok faja továbbá napi szinten harcban áll a gyíkemberekkel, amik a barlangok mélyebb pontjairól néha-néha előjönnek, hogy a goblin-ork csoportokkal megütközzenek és élelemként foglyokat ragadjanak el. A minotauroszok néha előfordulhatnak a barlangokban, őket még az orkok is félik és tisztelik. Illetve a halemberek éjszakánként akár goblin folyó menti településeken is rajtaütnek szintén élelemszerzés miatt.[7]


Források

  1. The Empire (4th Edition) - 12. oldal
  2. The Empire (4th Edition) - 4-5. oldal
  3. Warhammer Fantasy Battles (1st Edition) - 37. oldal
  4. Warhammer Fantasy Battles (1st Edition) - 37. oldal
  5. Forces of Fantasy - 27. oldal
  6. Warhammer Fantasy Battles (1st Edition) - 36. oldal
  7. Warhammer Fantasy Battles (1st Edition) - 38. oldal
Advertisement